Avagy…szemlélet és változtatás…
Zakatol bennem egy érzés, egy vonzódás, amiről nem tudom, hogy vonzás is e? Minden más felém történő áramlást lezár. Szívblokk. Az én alkotásom, magamban, magamnak. Csekély valós és reális tartalommal párosuló szívbukfenc ez. Sodródóm, hagyom. Az ár még nem menthetetlenül kapott el, az örvényt csak úgy élhetem túl, ha nem kapálódzom.
Nem is volna túl sok gond ezzel, ha képes volnék, úgy megélni, mint EGY LEHETŐSÉGET, és nem úgy, mint A LEHETŐSÉGET! Mert bizony, ez nagy különbség. Hiszen ha a másik, az esetleges fogadó fél számára, én csak EGY lehetőség vagyok, és nem A lehetőség, akkor ezen a ponton már nem jöhet létre a vágyott katarzis. Hiszen a mentehetetlen sodródásnak kellene egymást a „végén csak egy maradhat, és az Te kell, hogy legyél” érzése felé vezérelni.
Az emberi érzelmek lomtárának padlásán sok hely van. Az én szívkamrámban is, nem sok hely foglalt, de most még is megkötöz ez az érzés. Nincs lehetőség az esetleg esélyeseknek, mert a kulcs most Kékszakáll kezében van. Talán ő nem is tudja, hogy minek a kulcsát birtokolja, hisz van még az erszényében elég.
Szemléletet kellene változtatnom, mert jelenleg az érzem, hogy egy orosz rulettet játszom, és ebben benne van az is, hogy ha mindent felteszek erre az egy lapra, bele is pusztulhatok. Hiszen a szerelemnek, kivirágoztatónak, feltöltőnek, szépítőnek, gazdagítónak kellene lenni, s nem csorbítónak vagy megsemmisítőnek. Gátként van jelen, hogy a lelkem is monogám.
Meddig lehet érzelmileg éhezni? Kell-e egyáltalán? Mi történik, ha valaki nem bírja tovább, az éhezést, és a hosszú ideje várt és vágyott különlegesség helyett, megelégszik valami mással, ami éhét oltja. Úgy vagyunk alkotva, hogy érzünk szükségleteket, rendjén van ez így. Csak ez a torzult világ olyan önzővé tesz sokakat. Adni magamból, a szívem kitárni jó, de sebezhetővé tesz, a viszonzatlanság. mennyivel jobb azoknak, akik tudják mind ezt nagyon könnyedén venni. Take it easy!
„Szerelmet kérni nem lehetséges, csak ébreszteni, ha pedig ez nem sikerül, teljességgel hiábavaló könyörögni érte.”
Különböző impulzusok érnek, tanácsadók jobbról-balról, adj, esélyt, adj időt, hagyd a francba! Zűrzavar. Mit mond a belső hangom? Most ebben a pillanatban azt mondja, hogy létezik a vonzás, ami megkötöz. Nem szabadna, ennyire komolyan vennem a saját érzéseimet, csak könnyedén, lazán. Az idő jó doki. Hagyni kell, hogy elvegye, ami az övé. Lehet ez egy bontakozó emberi, baráti, érzelmi kapcsolat kezdete, és lehet mindezek elkezdődése nélküli lezárása is.
Most ha mindazt az érzelmi, túlcsordulást, ami bennem van, rázúdítanám valakire, lehet, megfojtanám vele. Tehát nyugi, csak lassan. Nincs más választásom, mint várni, kivárni, hogy szembejöjjön velem A LEHETŐSÉG, aki számára én vagyok A LEHETŐSÉG. Talán így két egész A, alkothat egy egymást kiegészítő, segítő, hozzáillő párt. Mert hiszem, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, mert társas lény.
-Consuelo-
2010.11.02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése