Népszerű bejegyzések

2010. november 24., szerda

-Hiányzol-

„Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.”
Márai Sándor

A lélek merengései, a testi létben való megtapasztalásokon. Mire gondolok, és mit érzek, amikor azt mondom, hiányzol, vagy mire gondol, mit érez, a másik személy, amikor, azt mondja, hiányzom? Számomra, mi a hiány?
Mi, vagy ki, hiányzik, amikor ezek az érzések kerítenek hatalmukba? Kutakodok kicsinyt a múltban, mit is éltem meg hiányként. Vannak dolgok, melyek fel sem merülnek a hiány szintjén, hiszen például a gyermekeim felnőttek, csilingelő cinci hangjuk (melyek még most is a fülemben csengenek olykor) nem jelenik meg hiány szintjén, hiszen felnőttek.
Elemezgetem, a válásom után, milyen hiányok fogalmazódtak meg bennem?
„Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.”
Müller Péter

Veszteségként kell megélni, ami elmúlt, hogy érezzük a hiányát? Amikor egyedül maradtam, teljesen kifosztottnak éreztem magam. Tulajdonképpen az addigi életem, aktív része volt a társam, a közös megélése a mindennapoknak.
Vártam, hogy hazaérjen, s amikor megállt az autója a ház előtt, még sok év után is melegség járta át a szívemet, a nyugalom, hogy biztonságosan haza ért. Várom a gyermekeimet is, de ez egy más típusú várás, és más típusú öröm. Hiányként élem meg, hogy nincs kit várnom.
A szürke hétköznapi vacsorák, amikor a Férfi ember eszik, és nézem, hogy jóízűen falatozza a főztöm. A család többi tagja is nagy örömmel fogyasztja, amit készítek, dicséreteket is kapok, és örömüket is kifejezik, de még is hiányzik, hogy azt érzem, nincs társam, akiről ilyen módon gondoskodjak.
A meghitt beszélgetések, az őszinte kitárulkozás, a gondolati ráhangolódások, melyek ennyi év távlatából, már elmondható volt, hogy egy rugóra járt az agyunk, ez is hiányzik. Az, az ősbizalom, amivel odaadtam fenntartások, gondolkozás nélkül magam a másiknak, mert a léleknek is van szüzessége, elveszett. Hiába vannak barátaim, akik nyíltan megosztják a legbensőbb titkaikat is olykor, és én is velük, ez nem tölti be ezt az űrt, amit érezek egy társ hiánya okán.
Vagy esetenként, a szavak nélküliségek, ahogy egyik kedvenc íróm vall erről: „„Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek vers az, a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül.”" Jókai Mór Csendes,halktalan séták, amikor nézünk egy kavicsot, vagy a tükörképünket egy pocsolyában, bár némán tesszük ezt, mégis ha évek múlva visszakérdezek, hogy emlékszel arra a kavicsra, bizton tudom, hogy a másik, azt mondja majd, igen.
Hiányoznak az együttalvások, az odabújások, az együtt ébredések, a közös lét begyakorolt szertartásrendje. Pedig megesett velem, amikor elég meggyötört lelkiállapotban voltam, hogy egy Férfi barátom jött, hogy lelket öntsön belém, kértem aludjon velem és szorítson magához, teljesen szexualitástól mentes volt, ez a gesztus. De, egy ilyen együttalvás sem pótolja, azt, amikor a társammal alszom.
A testi szeretet hiánya. Az elmúlt évek során, voltak különböző milyenségű és minőségű társkapcsolataim. S, kapott a testem, szeretgetést, a lobogó vágyaim lecsillapítást. De, valahogy mindig az üresség érzése hatott át, mert nem azon a személyektől kaptam, akiket mélységesen, mélyen közel éreztem volna magamhoz. Hiányként élem meg, hogy nincs kivel megélnem a lelkiség teljes odaadásának, megkoronázását a testiségben.
Létezik lelki kiéhezettség is. Egyszer azt írtam valakinek, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ilyen elementáris hiányérzetet képes generálni, nem csak az, ha minket nem szeretnek, hanem az is, ha nekünk nincs kit szeretni!
Talán esettenként, még a” tisztességes veszekedés” is hiányzik. Amikor az egyik és másik érv, mint két kard élesíti egymást. Eszembe jut erről egy történet. Édesapám öccse, igen féltékeny természetű volt, előfordult, hogy a felesége táviratozott Apukámnak, hogy menjen, mert elszabadultak az indulatok. Megnehezítette családja életét ezzel a viselkedésével, még is amikor meghalt, azt mondta a felesége- tudod, még a hülyesége is hiányzik.
Néha összezavarodom, amikor különböző szerzők, más-más gondolatit olvasom.
Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.
Osho

Talán vannak spirituálisan magasan fejlett lelkek, akik képesek erre a szintre jutni. Jelenleg én még nem tartok itt, bár nem érzem magam magányosnak, és időnként nagyon is jól elvagyok magammal. De, valahogy, csak ott bujkál bennem a hiány. S, ahogy figyelem a világot, nem csak én élem meg ezt, így. Bár, tudom, hogy a huszonegyedik század az elmagányosodás kora, az előző Pápa szerint, ettől én még nem tartom ezt,” normális” állapotnak. Lehet, vannak dolgok, melyeket nem helyesen értelmezek, de hitem szerint, az ember, társas lény. Érzésem szerint, az ember természetében ott bujkál a másik iránti hiány.
A hiányérzetem, már nem az elment társ utáni hiány, hiszen őt el kellett engednem. S a hiányérzeteim, hiába vannak, részenként kitöltve, más-más forrásokból, ez a betöltés nem egy személytől ered. Természetesen értékelem, ezeket az adományokat is, de nem pótolja az egybeötvözését egy konkrét személyben. Mert, alapvetően a hiány, egy konkrét személy, létezése felé, irányul a részemről.
„Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!”
Müller Péter


Bár, sokan élnek társas magányban is, amikor a hiányérzet különböző szinteken megjelenik. Átéltem hasonlót én is, a válásom előtti időszakban, amikor itt feküdt mellettem a párom, és azt mondtam neki- hiányzol. Mi hiányzott nekem akkor és ott? A jelenléte, azt éreztem, hogy nincs jelen a számomra. Hogyan is lehetett volna jelen, hiszem akkor már azon munkálkodott, hogy a minket összekötő érzelmi szálacskákat eltépdesse. Az ember fia, ha menni készül, nem megnyílik, hanem bezár, lezár.
„Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.”
Müller Péter

Talán a másik személy életéből, valami számára fontos dolog hiányzott, mely hiány kielégítésének kérését nem volt képes kommunikálni. A saját hiányérzetem, nem volt annyira nagy horderejű, hogy arra sarkalt volna, hogy kilépjek a kapcsolatból.
„Ne sírj, mert valami véget ért - mosolyogj, mert megtörténhetett!” Valahogy így vagyok ezzel, én is. De, talán pont azért, mert átélhettem, a gyöngédséget, a meghittséget, a szenvedélyt, a harmóniát, még intenzívebben jelenik meg a hiánya, mintha csak az ábrándok szintjén a képzeletemben létezne.
Hiszen, a hiány, egy adott valamilyen szinten kellemes életérzés utáni vágyakozás, egy érzelmi más állapot utáni sóvárgás. Melynek kielégítésére nagyon is konkrét elképzeléseim vannak. Egy egyszerű példa jut eszembe. Szoktam vágyakozni a Mátrába. De, mi után is vágyakozom? Mi van ott, ami ennyire erőssé teszi ezt az érzést bennem? Vannak, hegyek, erdők, benne fákkal, patakokkal. Ezek a dolgok közelebb is megtalálhatóak, de én mégis a Mátrába vágyom. Azért, mert egy konkrét életérzést, egy boldog, elcsendesült lelkiállapotot társítok hozzá, amit ott éltem át. Az ismerős, megélt érzést vágyom.
„Amikor valami hiányzik, akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké. És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen.”
Osho

Az elveszett teljességet keresem én is életem során, a bennem lévő hiányok kiegészítését a másik által. Nagyon romantikátlanul hangzik, de a társakat eszközül kapjuk a földre, hogy fejlődjünk általa, az erősségeit a magunkévá tegyük, a gyengeségeit pedig hordozzuk, így jutva közelebb önmagunkhoz. A kegyes „sors” pedig nekünk adta a szerelem jótékony fátyolát, ami elfedi addig a másik hibáit, amíg azokat is meg nem szeretjük.
„Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó egészben,
- mert az egészből hiányzik valami.”
Váci Mihály

Persze, én is hiszem, hogy az ember teljes és egész önmagában is, valamilyen szinten. Jó példa erre számomra, a keresztény teremtés elmélet. Adott volt, egy tökéletes emberi lény, csodálatos „paradicsomi” körülmények között, mégis egy magasabb rendű Intelligencia, úgy érzékelte, hogy: „nem jó az embernek egyedül lenni, szerzék neki segítő társat, hozzá illőt.”( I. Móz.2:18)
Ennek, a hozzám illőnek a hiánya, kéreget a lelkemben.
„Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két egyféle ember találkozik”./Márai Sándor/

Elfogadom, megélem a hiányt az életemben. Hiszem, hogy eljön egy szép nap, az a valaki, akivel külön-külön is egészként, de együtt, egyek lehetünk.


„Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos...”/Latinovits Zoltán/


Elméleti álom a jó lenne. Konkrétan hiányzik valaki, talán nem is tudja, hogy mennyire. Tudom, hogy nem kedveli az idézeteket, de most ezek adták vissza a pillanatnyi érzéseimet.

„Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.” Nehéz, ebben még most hinnem.

„Miként a tiszta űrben a világok,
lebeg keringve bennem a hiányod”/József Attila/

http://www.youtube.com/watch?v=wJA36VUKwSE

Utóiratként egy utolsó idézet:
Tökéletes nő nincs. Abszolút szerelem nincs. Ennek a hiánya ne fájjon neked, elégedj meg a relatívval. /Csáth Géza/

1 megjegyzés:

  1. Szokásos módon jól körbejártad a témát.
    Tanulom, tapasztalom a társ találást, csak még a társ megtartás nem akar sikerülni... :)

    VálaszTörlés